Fogszabályozás

Mivel foglalkozik a fogszabályozás?

A fogszabályozás (orthodontia) a fogászatnak a legrégebben elkülönült szakterülete, Edward H. Angle már az 1900-as évek táján megalapította fogszabályozási iskoláját. Fogszabályozáson a fogazat (a fogak, a fogmedernyúlvány és az állcsontok) helyzeti és alaki rendellenességeinek diagnosztizálását, gyógyítását és megelőzését értjük.

A fogszabályozó kezelés célja a fogazat normális fejlődésének biztosítása az akadályozó tényezők elhárítása révén, és ezáltal a normális funkció és az ideális forma (esztétikum) létrehozása, illetve a már kialakult rendellenességek esetében annak helyreállítása.

A fogszabályozás jelentőségét elsősorban az esztétikai igény adja. A rendellenes fogazat csúnya, és a legszebb arcot is elcsúfítja. Az igény tehát a páciensek többségénél főként esztétikai: szabályos, szemnek tetsző, szép fogsorokat szeretnének. Az orvosnak azonban a megfelelő funkció létrehozását is szem előtt kell tartania.

Fontos tudni, hogy a fogazati rendellenességek ok-okozati kapcsolatban állnak más fogászati jellegű megbetegedésekkel; a fogszuvasodással és a fogágybetegségekkel.

A torlódott, szorosan elhelyezkedő fogak könnyebben szuvasodnak, mert nehezebb őket tisztítani. Ha sikerül is ezeket a fogakat betömni, a tömések szélei mellett viszonylag könnyen jön létre ismét fogszuvasodás.

A nem szabályosan elhelyezkedõ fogak hajlamosítnak a fogágybetegségek kialakulására. A rendellenes helyzetű fogakra rágáskor kóros (nem a fog tengelyével párhuzamos) irányú erők hatnak. Az első tünet az ínygyulladás, az íny széle vörös, duzzadt, fogmosáskor pedig vérzik. Később a fogak mellett tasakképződés jön létre, majd a fogat rögzítő fogágy csontja elpusztul és a fogak kilazulnak.

A rendezetlen fogak ugyanakkor pszichés eltéréseket is okozhatnak. Ez abban nyilvánul meg, hogy a torlódott, kusza fogazattal rendelkezők sok esetben gátlásosak, visszahúzódóak, nem mernek mosolyogni. A nagyobb, torzító eltérések pedig súlyos személyiségzavarhoz is vezethetnek.